4MINUTE HUNGARY

Heo GaYoon

Született: 1990. május 18 Szöul (Dél-Korea)
GaYoon az SM Emertainmentnél kezdte pályafutását, ahol második helyezést ért el a SM 9th "Best Singer Contest" versenyén, 2005-ben. 2008-ban megjelent egy közös dala Mario-val és a 2AM-es Seulong-val, a szám címe "I'm Yours". 
2009-ben a 4minute tagja lett mint fő énekes. A csapat tevékenységei mellett számos kisebb szóló munkát is végzett, így lett 2010-ben a "The Woman Who Still Wants" című koreai sorozat betétdalának feléneklője a "One Two Three"-nek. 2010 szeptemberében közre működött Sunny Side "Bad Guy Good Girl" c. dalában. 

GaYoon kipróbálta magát színésznőként is, a 'Fény és Árnyék’ c. 2012-es MBC  koreai sorozatában. Bár tehetséges hangilag és színészileg egyaránt, a koreográfiával néha meggyűlik a baja. Többször is előfordult, hogy GaYoon belekavarodott a koreográfiába és a fellépéseken rosszul mozgott, de rajongói ezt mindig örömmel elnézik neki. Annak ellenére, hogy nem ő a vezető a 4minute-ben, ő mégis egy szigorú anya szerepét tölti a csapatban, főként ha a legfiatalabbról, SoHyun-ról van szó. A legszorosabb barátsága JiYoon-al van, ez történhetett azért is mert, nagyon hasonló pozíciót foglalnak el a bandában. 

Mivel, hogy GaYoon és JiYoon a főének esek a 4minute-nál, így a cég létrehozott a Trouble Maker-hez hasonló duót, így született meg a 2YOON 2013-ban. Januárban jelent meg első albumuk Harvest Moon néven és a "24/7" című daluk. A 2YOON lett az első koreai csapat, akikkel interjút készített a TIME magazin. A lányok az interjú során arról is beszéltek, hogy a dalt olyan előadók ihlették mint Carrie Underwood és Taylor Swift.

A 4minute és a 2YOON 2016-os feloszlása után mindenki meglepetésére GaYoon a színészet felé vette az irányt. Októberben már alá is írt egy szerződést a BS Company-nál.

2018-ban megjelent Drug King című mozi óta GaYoon körül lecsendesedtek a dolgok és nagyon kevés újat tudtak meg róla a rajongók. A legfrissebb hírek szerint 2020 februárjában egy új ügynökséghez szerződött, a Yuleum Entertainment-hez. 

Jelenleg:

Drug King
Státusz: Elkészült 
Megjelenés: 2018 dec. 19
Szerep: Jong-Soon

Tények:

  • Neki van a legtöbb fiú rajongója.
  • JiHyun szerint Gayoon a 4minute legszexibb tagja.
  • Szabadidejében dalszövegeket ír. 
  • Az MBLAQ egykori tagja Lee Joon rajongója Gayoonnak.
  • JiHyun szerint Gayoon nem mutatja ki az igazi érzéseit.
  • Ha cipőt vásárol, akkor gyakran a gyerek részlegen talál csak jó méretet magára. 
  • Úgy gondolja magáról, hogy akkor a legvonzóbb, amiker koreográfiát tanul, mert ilyenkor a tánc miatt megizzad. 
  • Ha nagyon kimerül, akkor még a padlón is képes elaludni, ilyenkor JiYoon betakarja egy dzsekivel.
  • Olyan személy, aki nem fecseg túl sokat, viszont annál keményebben dolgozik.
  • Jó barátságot ápol a T-ara tagjával Jiyeonnal.
  • A Nindzsagyilkos c. filmet (Rain fő szereplésével) először JiYoonnal látta.
  • Ő takarít a legtöbbet a csapatban.
  • Szarkasztikus humorral rendelkezik.
  • Kb 33-as a cipő mérete.
  • Mindig befogja HyunA száját, amikor túl sokat beszél.
  • A legszebb lábakkal rendelkezik a csapatban.
Még nincs hozzászólás.
 
Hello 4nia!

2009-es debütálásuk óta a KPOP zene meghatározó lánybandája. Egykori tagjai: JiHyun (kapitány, vokalista), HyunA (rapper, vokalista), SoHyun (maknae, vokalista), JiYoon és GaYoon (fő énekesek). Legnépszerűbb számaik közé tartozik többek közt a “Crazy”, valamint a “Hate”. HyunA-t pedig a koreai szólisták legjobbjai közt tartják számon.
A csapat 2016-ban váratlanul felbomlott. HyunA és JiYoon (Jenyer) szólistaként folytatta karrierjét, viszont JiHyun, SoHyun, és GaYoon a színészkedés felé vette az irányt. 

HyunA - JiYoon - GaYoon - SoHyun - JiHyun

History

More

Kpop

News

A modulok jelenleg feltöltést alatt állnak, valamint folyamatosan frissülnek. 

 
#Actual
Hyuna és E'Dawn kapcsolata
HyunA és E'Dawn (Pentagon) 2016 óta titokban randizik egymással. Ahogy telt az idő a rajongók egyre inkább elkezdtek kettejükre gyanakodni. 2018 augusztusában a Cube Ent. hivatalos közleményben tagadta a pletykákat, de ezek után pár nappal HyunA őszintén bevallotta rajongóinak, hogy nagyon is igazak a hírek. Az énekesnő azt is bevallotta, hogy nem akar rajongóinak hazudni és megérdemlik, hogy tudjanak róluk, ha erre kíváncsiak.
Amint a hír nyilvánosságra került a Cube azonnal szüneteltette HyunA és E'Dawn fellépéseit. Szeptemberben felbontotta szerződését legsikeresebb előadónőjével HyunA-val és megvált a Pentagon banda tagjától E'Dawn-tól. A bonyodalmak ellenére a párnak sikerült a csúcson maradni. Mindkettejüket PSY vette szárnya alá és leszerződtek a PNATION-nal. HyunA-nak 2019 novemberében jelent meg vissza térő dala a "Flower Shower", E'Dawn pedig már DAWN néven adta ki "Money" című számát. .
Jenyer szóló
A 4minute feloszlása után JiYoon új művésznéven Jenyerként kezdett szóló munkálatokba.
2016 novemberében megjelent általa írt dala 'I Do' címmel. Kitartóan dolgozik érte, hogy szóló művészként, önmagát adva, maga által írt dalokkal berobbanjon a Kpop piacon. Első szóló albuma 4 dallal 2019 tavaszán jelent meg. Szóló munkálatai mellett pedig alapitottak egy 3 tagú bandát, a PRSNT-t aminek Jenyer az énekese.. 

 
#Chet

Kövess minket twitteren
https://twitter.com/4kara2

Vagy akár facebookon
https://www.facebook.com/4niashungary/

Skarsgards HUNGARY

 
#Info
Szerkesztő boram
Téma 4minute & Kpop
nganbadao Png's
Linda Kódok
Efruse Fejléc

 

 
News and comments
Friss bejegyzések
2021.02.21. 17:28
2021.02.09. 16:36
2021.02.08. 18:25
2021.02.07. 09:45
2021.01.28. 09:55
2021.01.27. 18:58
2021.01.26. 16:13
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Crazy

A "Crazy" c. daluk elérte már a 110 milliós nézettséget. 

 
Számláló
Indulás: 2007-06-01
 

Flag Counter

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre