4MINUTE HUNGARY
Hírek

(Yonhap Interjú) Az egykori 4minute tag újjászületik mint énekes és dalszerző

Jenyer - Shower előzetes

Ahogy azt már korábban jeleztem JiYoon (művész nevén Jenyer) új dallal érkezik. A mai napon adott egy interjút a Yonhap News Agency-nek. Ezen keresztűl a rajongók kapnak egy kis betekintést arról, hogy a fiatal énekesnőnek milyen rögös úton kell végig haladnia, hogy elérje céljait.

Nem JiYoon volt a 2016-ben felbomlott 4minute lánycsapat egyik legnépszerűbb tagja, de most mint szóló művész keményen dolgozik és próbál kiteljesűlni egy nem túl nagy nevű koreai ügynökség szárnyai alatt.   

"Amikor a csapatban voltam, nem tudtam kifejezni önmagam...Általában korlátozva voltam és ez stresszes volt. Most szabad vagyok és azt csinálom amit szeretek és ami tetszik. "

R&B egy kis hip-hop hangzással, ez az ami a "Shower"-t jellemzi. JiYoon abban reménykedik, hogy az új dal betölti rajongói mindennapjait. 

"A rossz emlékeket és a sebeket minden egyes nap lemossuk magunkról. Remélem, hogy a dalom a hallgatók megtisztulása lesz, amely a mindennapi élet hátterében áll. "

Akkoriban még ritkának számított, de a 4minute egy szexi koncepcióval berobbant a köztudatba a Kpop piacon és 2016-os feloszlásáig számos díjjal nyertek elismerést maguknak. A Cube megújította a szerződését a csapat egyik legnépszerűbb tagjával, Kim HyunA-val, viszont JiYoon tovább állt és leszerződőtt a JS E&M-mel, hogy elkezdhesse szóló karrierjét. 

"Ritkán szerepelhetek TV műsorokban. Az, hogy egyedül dolgozok korlátozza a nyilvános szereplésemet."

A Kpop művészek ritkán dolgoznak nagy-nevű ügynökségek nélkül. Jay Park, a kivétel, aki 2009-ben elhagyta a 2pm-et és annak ügynökségét a JYP Entertainmentet, majd kissebb zökkenők után sikeres szóló karrierbe kezdett. 

“Egyszer depressziós lettem... de az ember nem azért született, hogy magányos legyen és én nem vagyok az a fajta, aki kétségbe esik. Nekem még a kétségbe esés is luxus. Bizonyos értelemben most egy úttörő úton vagyok mindazok számára akik utánam jönnek.”

JiYoon úgy tervezi, hogy jővőre kiad egy albumot is és egy tánc dalt is, ami akkoriban a 4minute-t jellemezte, hogy ezzel felerősítse a színpadi tevékenységeit. 

És akkor egy rövid klip "Shower"-ből:

2018.10.31. 18:43, boram

Jenyer visszatérés

Címkék: jiyoon új dal
Jenyer

A banda feloszlása útán HyunA mellett egyedül JiYoon dönötött úgy, hogy folytattja énekesi karrierjét, mint szólista. Az elmúlt évben nem lehetett túl sokat hallani felőle, júliusban jelent meg egy balladája "Bus' címmel.

Okbóber 31-én fog megjelenni 4. önálló dala "Shower" néven.

Addig is egy Havanna cover Jenyer-től, még januárról. 

2018.10.28. 19:17, boram

INSTA @hyunah_aa

Címkék: instagram kép hyuna
HyunA fotók

Hyuna tegnap frissitette instagram oldalát pár új képpel, amikkel a Dyed márkát népszerűsíti rajongói elött.


2018.10.28. 18:37, boram

JiHyun interjú

Címkék: jihyun interjú
4minute-ról és HyunA-ról

A lányokról még várjuk a friss híreket, de addig is itt egy májusi interjú a 4minute egykori kapitányával. 

Amikor a banda 2016-ban felbomlott, HyunA volt az egyetlen, aki meghosszabbította a szerződését a Cube Entertainmentel. Amikor megkérdezték, hogy mit érzett ezzel kapcsolatban, Son JiHyun őszintén válaszolt: 

"Kezdetben mindannyian zaklatottak voltunk miatta. Azonban, ahogy telt az idő én megértettem őt. Mindannyiunknak megvan a maga útja az életben. Őszintén kívánom a legjobbakat HyunA-nak. Remélem rendben leszünk és találkozni fogunk a jövőben."

Az énekesnő elismerte, hogy a csapat nem igazán találkozik, inkább a távolból támogatják egymást. 

"Olyan mintha osztálytársak lettünk volna. A fiatal korunkat együtt töltöttük, szóval szeretettel gondolunk egymásra."

Amikor, arról kérdezték hiányzik-e a színpad, JiHyun bevallotta: 

"Úgy gondolom jól teljesítettem, így nincs mi miatt sajnálkoznom. 7 évig igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Őszintén szólva egy kicsit tovább akartam maradni, de a dolgok nem úgy alakultak. Szóval, gyorsan vége lett és én tovább léptem a színészet felé. Hiányoznak ezek az évek és néha videókat nézek a fellépésekről. Azonban nem tudok vissza menni az időben Most új útra léptem és itt újonc vagyok. Nem mehetek többé vissza. Most előre kell néznem."

2018.10.23. 14:22, boram

INSTAPHOTO: 20181020

Címkék: hyuna instagram
Hyuna ki posztolta súlyát

Hyunah október 20-án megosztott egy képet instagramján rajongóival, amin egy mérlegen áll.

Az énekes 26.-ik életévét töltötte be nyáron és kb 164 cm magas. Nem kell hozzá orvosi diploma, hogy bárki megállapítsa, hogy nem a legegészségesebb súly 43kg egy ilyen lánynak. Hyuna nem kommentálta, hogy miért osztotta meg a képet, de ennek láttán bízunk benne, hogy a dolgok közte és a cég között tényleg csendesen és hamar lefolyik, mert a stressz egyáltalán nem tenne jót az egészségi állapotának.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hyun Ah (@hyunah_aa) által megosztott bejegyzés,

2018.10.21. 21:36, boram

"Ahogy azt te is tudod. Minden porcikám a Cube Entertainment-ért dolgozott. Ezidáig."

Címkék: levél hyuna
HyunA levele a CUBE vezérigazgatójához

ˇCEO Shin Dae Nam-nak
Ahogy azt tudja, a legjobb dolgok amiket én valaha is tettem az a Cube Entertainmentért volt ami máig létezik. 
 
Először, amikor én elváltam a JYP-től én Hong Seung-sung oldalára álltam. Másodszor, amikor konfliktus volt  Hong és Park Choong Min között, vissza utasítottam Park-ot amikor győzködött engem. Harmadszor, a Cube létezésének első napjától minden tőlem tehetőt megtettem, hogy az úgy nézzen ki ahogy ma létezik. 
 
Nem tudom milyen bűnt követtem el, de szeptember elejétől minden programomat törölték. Aztán szeptember 13-án olvastam a híreket az eltávolításomról. Bárcsak személyesen tudhattam volna meg. Elfogadtam mindent és kaptam egy értesítést a szerződésem idő előtti felbontásáról. Azt mondták nekem, hogy a részvényesek gyűlést tartanak és, hogy tájékoztatni fognak az eredményről, de idáig még senki nem mondott semmit. A dolgokat késleltetik az alábbi kifogásokkal, holott mindannyian ugyanabban az épületben vagyunk. 
 
Mindennap kín számomra. Az elmúlt két hónapban túl nehéz volt a várakozás, ezért kérem, hogy ehónap 15-ig válaszoljon. Kérem, hogy a szerződésemet tisztán és tisztességesen töröljék. Ha egyáltalán nem kapok választ, akkor egy sajtótájékoztató keretében fogok lépni. Úja megkérdezem. Romlott az egészségem, hogy mindent feláldozzak azért a Cube-ért ami ma létezik. 

Ha még emlékszik a közös szép pillanatokra, akkor szépen kérem oldjuk meg békésen ezt a dolgot. Köszönöm. 

HyunA-tól 10.04.2018
Feladó: Kim HyunA"
2018.10.19. 18:43, boram

Ne aggódjatok értem

"Hosszú idő után, ez az első LIVE-om, mert ma reggek, egy kicsit megduzzadtam. Úton vagyok a szüleimhez ebédre. Mindenki és az én  A-Ingem (HyunA hivatalos fanklubjának a neve). Kérlek ne aggódjatok értem. Az időjárás pedig nagyon lehűlt, szóvel öltözzetek fel szépen és melegen, ahogy én is. 3 réteg."

2018.10.17. 21:07, boram

Az egykori csapatkapitány

"Nehéz volt az első 1 év a csapat feloszlása után. Féltem az emberekkel való találkozástól, így egy hónapra eltűntem. Üresnek éreztem, hogy egyszer csak semmivé lett 7 év, de összeszedtem magam. Jihyun maradtam a 4minute-ből."

"Szerettem a fellépéseket és énekelni. Rengeteg szeretetet kaptam a rajongóktól és sok értékes emlékkel lettem gazdagabb az elmúlt 7 év során."

2018.10.17. 18:28, boram
 
Hello 4nia!

2009-es debütálásuk óta a KPOP zene meghatározó lánybandája. Egykori tagjai: JiHyun (kapitány, vokalista), HyunA (rapper, vokalista), SoHyun (maknae, vokalista), JiYoon és GaYoon (fő énekesek). Legnépszerűbb számaik közé tartozik többek közt a “Crazy”, valamint a “Hate”. HyunA-t pedig a koreai szólisták legjobbjai közt tartják számon.
A csapat 2016-ban váratlanul felbomlott. HyunA és JiYoon (Jenyer) szólistaként folytatta karrierjét, viszont JiHyun, SoHyun, és GaYoon a színészkedés felé vette az irányt. 

HyunA - JiYoon - GaYoon - SoHyun - JiHyun

History

More

Kpop

News

A modulok jelenleg feltöltést alatt állnak, valamint folyamatosan frissülnek. 

 
#Actual
Hyuna és E'Dawn kapcsolata
HyunA és E'Dawn (Pentagon) 2016 óta titokban randizik egymással. Ahogy telt az idő a rajongók egyre inkább elkezdtek kettejükre gyanakodni. 2018 augusztusában a Cube Ent. hivatalos közleményben tagadta a pletykákat, de ezek után pár nappal HyunA őszintén bevallotta rajongóinak, hogy nagyon is igazak a hírek. Az énekesnő azt is bevallotta, hogy nem akar rajongóinak hazudni és megérdemlik, hogy tudjanak róluk, ha erre kíváncsiak.
Amint a hír nyilvánosságra került a Cube azonnal szüneteltette HyunA és E'Dawn fellépéseit. Szeptemberben felbontotta szerződését legsikeresebb előadónőjével HyunA-val és megvált a Pentagon banda tagjától E'Dawn-tól. A bonyodalmak ellenére a párnak sikerült a csúcson maradni. Mindkettejüket PSY vette szárnya alá és leszerződtek a PNATION-nal. HyunA-nak 2019 novemberében jelent meg vissza térő dala a "Flower Shower", E'Dawn pedig már DAWN néven adta ki "Money" című számát. .
Jenyer szóló
A 4minute feloszlása után JiYoon új művésznéven Jenyerként kezdett szóló munkálatokba.
2016 novemberében megjelent általa írt dala 'I Do' címmel. Kitartóan dolgozik érte, hogy szóló művészként, önmagát adva, maga által írt dalokkal berobbanjon a Kpop piacon. Első szóló albuma 4 dallal 2019 tavaszán jelent meg. Szóló munkálatai mellett pedig alapitottak egy 3 tagú bandát, a PRSNT-t aminek Jenyer az énekese.. 

 
#Chet

Kövess minket twitteren
https://twitter.com/4kara2

Vagy akár facebookon
https://www.facebook.com/4niashungary/

Skarsgards HUNGARY

 
#Info
Szerkesztő boram
Téma 4minute & Kpop
nganbadao Png's
Linda Kódok
Efruse Fejléc

 

 
News and comments
Friss bejegyzések
2021.02.21. 17:28
2021.02.09. 16:36
2021.02.08. 18:25
2021.02.07. 09:45
2021.01.28. 09:55
2021.01.27. 18:58
2021.01.26. 16:13
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Crazy

A "Crazy" c. daluk elérte már a 110 milliós nézettséget. 

 
Számláló
Indulás: 2007-06-01
 

Flag Counter

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.